Comfort Calendar: 2015 – Összegzés

2014 végén gondoltam egyet és írtam egy listát, amiben pontokba szedtem a terveimet és a céljaimat a következő évre, ebben a bejegyzésben pedig sorra fogom venni őket és értékelem, hogy mit sikerült megvalósítanom és mit nem az eltervezettekből. 🙂

A Comfort Calendar kezdeményezésem legfőbb célja 2015-ben az volt, hogy tudatosságra törekedjek és ne csak sodródjak az eseményekkel, hanem fejlődjek is általuk. Bizton állíthatom, hogy ez sikerült. El sem hiszem, hogy eltelt egy év, szerintem még sosem voltam ennyire kitartó és bizony nagyon jól esik ez a kis összesítés. 🙂 Hát akkor lássuk is! Olvasás folytatása

Reklámok

Az első nagy lépés: kávézóban dolgozni

Második éve tanulok művészettörténetet nappali tagozaton, egyetemen és több mint fél éve költöztem el otthonról albérletbe, hogy együtt éljek a barátommal. Ő már régóta dolgozik, nekem pedig folyamatosan tervben volt – legalábbis elméletben – hogy hosszútávon részmunkaidőben munkát vállaljak. Mivel tudom magamról, hogy ha sok változás történik körülöttem egyszerre, az teljesen oda tud vágni lelkileg és mentálisan, úgy voltam vele, hogy először megszokom a különélést a családomtól, majd hozzászokom az együttéléshez a barátommal és a háztartásvezetést, végül pedig elkezdek munkát keresni. Ez a pillanat nagyjából másfél-két hónapja jött el. Olvasás folytatása

Comfort Calendar: 2015 – Negyedéves összefoglaló

Amikor megszületett a fejemben tavaly év végén a Comfort Calendar ötlete, az is eszembe jutott, hogy valamilyen formában le szeretném követni hol tartok a kitűzött céljaim elérésében. Ennek persze nem az a lényege, hogy jól bestresszeljem vele magam (szerintem ilyen szó nem is létezik egyébként), hanem hogy lássam, mi az, amire rá kell erősítenem és örülhessek annak, aminek kapcsán jó úton haladok.

A lista pontjain végighaladva nagyjából összefoglalom, meddig jutottam januártól márciusig. Olvasás folytatása

Comfort Calendar: 2015 – Lista

2014 számomra kihívásokkal teli év volt, főleg mert elkezdtem az önálló életemet a barátommal és bele kellett tanulnom abba, amit “felnőtt életnek” hívunk minden nehézségével és örömével együtt. Ez talán sablonosnak hangzik, de ahogy mindent, én ezeket a pillanatokat is mélyen éltem meg, ezért nem mondanám, hogy könnyű év áll a hátam mögött. Ennek ellenére szeretném, ha 2015 még több kihívásban bővelkedne, de most tudatosan szeretnék ezeknek a helyzeteknek elébe menni, hogy ne csak ide-oda sodródjak az eseményekkel, hanem fejlődni tudjak általuk.

10893464_1032682160081715_1459738307_n Olvasás folytatása