Rólam

Üdvözöllek az oldalon! 🙂

24 éves budapesti lány vagyok, teljes munkaidőben dolgozom, mellette blogot és Youtube csatornát vezetek, van egy nyuszim és egy barátom, akivel 2014. júliusa óta együtt is élek. Azt hiszem akkor ezzel az egy mondattal le is tudtunk minden formaságot, most következhet a lényeg, honnan és miért indult a blog? 🙂

Mindig is zárkózottabb, félénkebb természetű voltam és sokféleképpen próbáltam ezen változtatni, javítani. Nagyon sok könyvet, cikket és blogot olvastam az önmegvalósítás és önismeret témakörben, amíg megszületett a fejemben ennek a blognak a gondolata. Mivel végtelenül maximalista vagyok (sokszor nem jó értelemben 😀 ), sokáig tartott, míg rájöttem, el szabad kezdenem az írást akkor is ha nem vagyok mindenben száz százalékig biztos, mert úgyse lesz minden tökéletes.

A My comfort zone for You-val az a célom, hogy tágítsam a kört, amit komfortzónának hívunk; szeretnék több dolgot kipróbálni az élet minden területén, de sokszor nincs hozzá elég bátorságom. Rájöttem, mint olyan sok minden másban, ebben is a mértékletesség és a sok kicsi lépés megtétele hozza el a sikert. Így tehát igyekszem kisebb-nagyobb kihívásokat találni a mindennapokban, amelyek kimozdítanak a megszokott rutinomból, majd megosztani róla a tapasztalataimat.

Mi számít kihívásnak? Bármi, amit addig még sosem tettünk meg, mert nem mertük, vagy nem találtunk rá alkalmat, legyen az egy bizonyos műfajú könyv elolvasása, egy új recept kipróbálása, egy idegen ember megszólítása vagy akár egy új hobbi kipróbálása. A lista végtelen hosszú, ahogy az érdeklődési köröm is, ezért bőven lesznek bejegyzések, amiből inspirálódni lehet, és ahogy elkezdjük tágítani ezt a kicsi kört, amibe sokszor észrevétlenül ragadunk, rájövünk majd, mekkora örömöt tud szerezni az, ha látjuk, hogy “na ugye, hogy ilyet is tudunk” annak ellenére ha eleinte kényelmetlenül érezzük magunkat. A változtatás ugyanis mindig együtt jár egy kis (vagy nagy) ijedtséggel.

Sokat gondolkoztam azon, hogy mivel lehetne még hatékonyabbá tenni az üzenetet, hogy érdemes próbálkozni annak ellenére is (sőt még inkább) ha nem sikerülnek a dolgaink elsőre, és arra jutottam, hogy elkezdek egy Youtube csatornát. Ezt a tervet nagyon régóta dédelgettem és rengeteg félelmemet figyelmen kívül hagytam, amikor először megnyomtam a “videó közzététele” gombot. Az azóta eltelt években csak egyre hálásabb vagyok, amiért megtettem ezt a lépést. A My comfort zone for You csatornája összefügg a bloggal, azonban ott sok közkedvelt, lazább témával is találkozhattok, amik bár nem annyira mélyek, mint amiket időnként itt a blog felületén tárgyalunk, az életem fontos részét képezik.

Remélem sokatoknak adok majd erőt, hogy ti is megpróbáljátok lazábban venni a dolgokat és görcsölés nélkül megtenni apróbb kilépéseket abból a körből. Ezen kívül pedig igyekszem a pozitív hozzáállást is elsajátítani és erősíteni magamban.

Ha van kedved egy komfortzóna kihíváshoz csatlakozni, akkor kattints ide: http://eepurl.com/di3Wi5

Nemsokára találkozunk:
Eszter Virág

 

 

Reklámok

Rólam” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.